Bőrfeldolgozás a fenntarthatóság és az etika tükrében
avagy inkább a saját bőrödben érezd jól magad, mint máséban...
Régóta tervezem ennek a cikknek a megírását. Rengeteget olvasgattam a témában: tanulmányok, jegyzőkönyvek, újságcikkek tucatjai kerültek az utamba a bőrfeldolgozásról. Aztán elkezdtem a gyűjtött adatokat dokumentumba rendezni, saját gondolataimmal kiegészíteni, és végül terjedelmes regény kerekedett ki belőle. Ezért a sok munka ellenére megtizedeltem az információhalmazt, látni fogjátok, hogy így sem kevés a terjedelme, de reményeim szerint a lényeg így mindenkinek érthető lesz.
Nyugat és Kelet különbsége a bőrgyártás tükrében
Az Európai Unió bőriparának legfontosabb piaca a cipőipar, amely a teljes forgalomnak 50%-át teszi ki, a bőrtermelés megközelítőleg 20%-át a ruhaiparban dolgozzák fel. A bútor- és autóülés- bőrgyártás az EU bőripari termelésének körülbelül 17%-át, a bőrdíszműipar pedig 13%-át használja fel.
Olaszország a legjelentősebb terület az üzemek, a foglalkoztatás, termelés és forgalom szempontjából. A világ marha- és borjúbőr termelésének 15%-a, az EU termelésének pedig 65%-a innen kerül ki. A sorban Spanyolország követi, és jelentős mennyiség kerül ki Franciaországból, Németországból valamint az Egyesült Királyságból is az európai bőrtermékek piacára.
Az EU részesedése azonban a világpiacon csökken, főként Ázsia és Amerika javára, előbbi esetében a bőripar ugyan felmenő ágban van, de igencsak elmaradott a környezeti felelősségvállalás terén.
A nyugat hatalmas keresletétől hajtva az ázsiai kormányok – a busás haszon reményében – sok esetben eltekintenek a biztonsági intézkedésektől. A bangladesi kormány szerint az ország egyik legfontosabb ipari ágazata a bőrgyártás, ennek a hasznot hozó iparnak azonban ára van. A cserzőműhelyek felelősek a város folyóinak súlyos szennyezettségéért és tízezrek szisztematikus mérgezéséért. A cserzőüzemekből kiáramló szennyezőanyagokhoz egyértelműen köthető krónikus betegségek mindennaposak - állítják a tudósok. A biztonsági és környezetvédelmi előírások messze elmaradnak a Nyugaton elfogadott normáktól.
Banglades fővárosában, Dhaka-ban a Hazaribagh nevű városrészben több mint 100 cserzőüzem működik, leginkább exportra dolgoznak. Egy műhely sem rendelkezik szennyvíztisztító berendezéssel. A cserzőműhelyek a látványosan szennyezett (világítóan kék) ipari mellékterméket folyamatosan ontják magukból a szomszédos nyomornegyedek házai alatti nyitott csatornákba, ahol az ólom, krómos cserzőanyagok, higany és maró savak keveréke egyenesen Dhaka elsőszámú folyójába, a Burigangába jut. Az ott élők ezt a szennyezett vizet mindennapos szükségleteik (mosás, fürdés) kielégítésére kénytelenek használni, annak ellenére, hogy nap mint nap tapasztalják egészségkárosító hatásait. A krómmérgezés tipikus tünetei a leggyakoribbak (bőrgyulladás, fekélyek a bőrön, gyomorirritáció, égő érzés a szemben), a cserzőüzemek dolgozóinak a krómgőz szétmarja az orrsövényét.
Kép forrása: www.agonistica.com
A folyó környezetében termesztett növényekben és zöldségekben, valamint a folyóból kifogott halakban feldúsulnak a mérgező kemikáliák, és ezeket az élelmiszereket Dhaka piacaira szállítják.
A mérgező vegyi anyagok miatt akár félmillióra is tehető a veszélyeztetett dhakai lakosok száma, ugyanakkor a mérgező élelmiszerlánc révén Dhaka lakosságának 10-20%-a - több mint 2 millió ember - van kitéve a vegyszereknek.
Környezeti szempontok
A bőripar óriási ökolábnyommal rendelkezik. Egységnyi termékre vonatkoztatva ugyanannyi energiát használ fel, mint az alumínium-, a papír-, a kőolaj-, az acél- vagy a cementgyártás.
A szarvasmarhák itatásához nagyjából 10 700 liter „zöld vízre” van szükség, valamint jelentős mennyiségű „szürke víz” is keletkezik az állati ürülék miatt.
(Azt csak "mellékesen" jegyzem meg, hogy 1 hektár föld állattenyésztésre, azaz hús előállítására használva átlagban csupán 5-10 ember táplálásához tud hozzájárulni, míg ugyanazon földterület 30 embert képes ellátni egy éven át élelemmel, ha zöldséget, gyümölcsöket, gabonát és növényi zsírokat tartalmazó élelmiszert termelnek rajta.).
1 kg nyersbőr előállításához 17 000 liter víz, 7.4 kg gabona és 41 kg takarmány szükséges.
A számokat más irányból tekintve, ha az ipari szennyvizet nem tisztítják, nagyjából 10 500 liter „szürke víz” keletkezik minden pár cipő előállításakor. Megfelelő hulladékkezeléssel a felhasznált víz mennyiségét 42%-kal lehet csökkenteni, így az állattenyésztés során hasznosított víz mennyisége lesz mérvadó.
A nyers állatbőr rendkívül érzékeny termék. Csak hosszas feldolgozási folyamat után válik alkalmassá arra, hogy készterméket gyártsanak belőle.
Csak hogy tényleg tisztán lássuk, mennyi munka van vele, mire hordható lesz, a feldolgozás az alábbi lépésekből áll: konzerválás és áztatás, meszezés, hasítás, mésztelenítés és pácolás, zsírtalanítás, pikkelezés, cserzés, utáncserzés, krómfixálás, semlegesítés, színezés, zsírozás, szárítás, felület bevonás.
Minden egyes terület rengeteg vegyszerrel terheli a környezetet, és sajnos az sem garantálható, hogy a késztermék már nem hordoz vegyszermaradványokat.
A bőrfeldolgozás szennyez földön, vízen, levegőben egyaránt:
- A szilárd szennyezőanyagok legfőbb forrása a húsolás, hasítás és faragás. További potenciális szilárd szennyezőanyag-forrás a szennyvíztisztítókban keletkező szennyvíziszap.
- A szennyvíz-kibocsátás fő forrásai a meszes műhelyi, a cserzőműhelyi és a cserzés utáni nedves műveletek.
- A levegőbe történő kibocsátás legfőbb forrása a száraz kikészítés, bár gáz halmazállapotú emisszió a bőrgyártás bármelyik egyéb fázisában is felmerülhet.
A bőrfeldolgozás során keletkező hulladék többek között a rákbetegségek kialakulását elősegítő krómot tartalmaz, emellett nagyon magas ólom-, cianid- és formaldehid-szintek is mérhetőek a cserzőműhelyek környékén lévő talajvízben.
A színezés során a kadmium és ólom tartalmú pigmentek használata az európai bőrgyárakban nem szokásos; azt azonban ki kell hangsúlyozni, hogy ezek használata nem is ajánlatos.
A legtöbb, szennyvízvezetékes rendszerbe kibocsátó üzem manapság már a szigorodó szabályozásoknak megfelelően valamilyen létesítményen belüli kezelést is alkalmaz, az előkezeléstől a biológiai tisztításig. Az európai bőrgyárak javarészt azonban a keletkező szennyvizet nagy szennyvízkezelő üzemekbe szállíttatják, amelyek lehetnek kommunális tisztítók, vagy a nagy bőripari komplexumoknak létesített speciális üzemek. Néhány üzem viszont közvetlenül felszíni vizekbe bocsátja ki szennyezőanyagát. További súlyosbító tényező, hogy a szennyezőanyagok közül sok mellékterméknek minősül, és nyersanyagként értékesíthetők más ipari ágazatok számára.
A vegyszerek használatában, illetve a korszerűbb kemikáliákra való áttérésben már vannak pozitív irányvonalak, ilyenek többek között az alábbiak, a teljesség igénye nélkül:
- szerves oldószerek helyett vizes alapú oldószerek használata,
- ammónium-ion tartalmú mésztelenítő szerek helyett részlegesen széndioxiddal és/vagy gyenge szerves savakkal történő vegyi kezelések,
- króm cserzőanyagok esetén az elhasznált króm 20-35%-ának visszanyerése megfelelő szennyvízkezeléssel,
- a hagyományos zsírzó- és vízlepergető szerek helyett szerves oldószermentes keverékek, vagy ha ez nem lehetséges, kis szerves anyag tartalmú szerek használhatóak,
- brómozott és antimon tartalmú lánggátlók helyett foszfát alapú lánggátló anyagok használatosak.
Etikai szempontok
A világon előállított bőr jelentősebb része (mintegy 66%) szarvasmarhákról származik. Emellett birkák, kecskék és disznók bőrét is felhasználják különféle gyártási célokra. Ez a rész általában köztudott és elfogadott, hiszen haszonállatokról van szó, és mert az átlag ember nem látja a maga nyers valójában a folyamatot, csak a végterméket, úgy gondolja, hogy a bőr mint alapanyag természetes eredetű és környezetbarát. Azt már nem meri végiggondolni, hogy kicsit sem állatbarát, hiszen szereti, ha kényelmes és jól szellőző bőrcipőben járhat…
Akármennyire is szépítjük a dolgot, azzal igenis tisztában kell lennünk, hogy a bőr holmik előállítása kegyetlenséggel jár együtt. Sok vadállatot (zebra, bölény, ázsiai bivaly, vaddisznó, szarvas, kenguru, elefánt, angolna, cápa, delfin, fóka, rozmár, krokodil, gyík, kígyó) többnyire kizárólag a bőre miatt ölnek meg. Ezek a fajok gyakran veszélyeztetettek, vagy illegális a vadászatuk, és a haláluk általában nem gyors és fájdalommentes. Gyengébb idegzetűek kedvéért ezt tovább nem részletezem, de ha valaki felelősen gondolkodik és dönt, akkor utána tud nézni sok helyen.
Érdemes azzal is tisztában lenni, hogy a nálunk házi kedvencként becsben tartott állatok mint a kutya és a macska, Kínában szintén piaci termékké válnak. Hivatalosan persze a Kínai Bőripari Társaság szerint “csak” a sertés, kecske, birka és szarvasmarha bőrét dolgozzák fel. Kevesen akarják tudni, mégis igaz, hogy a kínai kutya és macskabőrnek az egyik legnagyobb felvásárlója például Olaszország. Átcímkézve vagy feldolgozva a magyar piacra is bekerülhet kutya- vagy macskabőrből készült termék, például kesztyű, táska, vagy akár cipő is.
Napjainkban sajnos még mindig státuszszimbólum egy-egy kígyóbőr táska vagy egyéb kiegészítő viselése. Éppen ezért a nagyobb haszon reményében Délkelet-Ázsiában (Indonézia, Malajzia, Laosz, Vietnám, Szingapúr) a tenyésztett kígyók mellett a vadon élő pitonokat is befogják és megnyúzzák. A kígyóbőr 96%-a a nagy divatházak által Európában kerül felvásárlásra. Éves szinten pedig mintegy 1 milliárd USD bevételt jelentő iparról van szó, így érthetően komoly érdekek fűződnek ahhoz, hogy ezen termékek vásárlása továbbra is presztízskérdés maradjon.
Műbőrből, vagy textíliából készült táskát, övet, és akár lábbelit is szezontól és fizikai környezettől függően viselni nem jelent sem szegénységet, sem divatjamúlt öltözködést, és főként nem ízléstelenséget. Lehet, hogy inkább pontosan a tudatosságot, jól tájékozottságot mutatja! Ma már egyre korszerűbb műbőrökből készülnek a termékek, igaz, egy-egy vegán műbőr cipő ára vetekszik a legjobb minőségű bőrcipők árával. A további technológiai fejlődés remélhetőleg meghozza majd az árak csökkentésének lehetőségét is, és ezzel népszerűbbé, ismertebbé válhatnak ezen állatbarát ruházati termékek is.
Sokan hangoztatják, hogy a kőolaj alapú bőralternatívák gyártása is nagymértékű szennyezéssel jár, de ez mindig a konkrét terméktől függ, ráadásul ezek az érvelők figyelmen kívül hagyják az állatjóléti szempontokat. A műbőrök és egyéb utánzatok gyártási folyamatával egy külön bejegyzésben szeretnék foglalkozni a későbbiekben, de annyit elöljáróban leírok, hogy ma már természetes anyagokból (például ananászból és almából) is készülhetnek ezek az alternatív termékek.
Összegezve a lényeget, azt gondolom, mindenki maga dönti el, hol vannak azok az etikai határok és egészségügyi szempontok, ami alapján eldönti, feltétlenül bőrből készült terméket kell választania, vagy inkább körülnéz az alternatív megoldások között is. A fenti ismeretanyagból viszont jól látszik, hogy a bőrfeldolgozás egyértelműen jelentős környezetkárosító iparág, amennyiben hiányzik a megfelelő környezetvédelmi szabályozás és továbbra is ilyen mértékű kereslet áll fenn a „fejlett országokban”.
Bátran kijelenthetjük tehát, hogy a bőripari termékek nagy volumenű, kényelemből, divatból és presztízsből történő használata nagymértékű környezet- és egészségkárosító hatással jár, és emellett etikai szempontból is komolyan megkérdőjelezendő.
