Őszi kiegészítők a stílusosság jegyében 2.

avagy miért érdemes ősszel kendőt, sálat, poncsót viselni

Az ősz színei engem mindig ámulatba ejtenek és kreativitásra ösztönöznek az öltözködésben is. Bár a nyárnak már végérvényesen búcsút inthetünk, a ragyogásnak, az élettel teli színeknek még igenis van helye az életünkben, sőt talán most van leginkább szükségünk azok éltető energiáira.

Az indián nyár idejére még előkerülhetnek a ruhásszekrényből a lengébb darabok, ugyanakkor az árnyékban már megborzongunk egy nagyobb szellőtől is, a kora reggel útnak indulók pedig jól tudják, hogy igen hűvös a hajnali levegő. Jól jön tehát egy-egy kiegészítő, amely nem csak az időjárás változékonyságától óv bennünket, hanem feldobja a megjelenésünket is. Átmeneti kabáttal, melegebb kötött kardigánnal, vagy enyhébb időben akár önmagában is viselhetünk kendőt, sálat, poncsót, csak arra kell figyelnünk, hogy alkalomnak és stílusnak megfelelőt válasszunk. Ebben szeretnék most a segítségetekre lenni.

03c0d1844878968cd92caa6dc569655e.jpg

Ha a ruhatárunkat a munkahelyi- illetve protokolláris szabályok szigorúbban kötik, akkor is találhatunk kiskaput alkalmanként az egyéniségünk megcsillogtatására. Kosztümhöz nagyon elegáns lehet munkába menet reggelente egy jól szabott szövetponcsó, vagy a klasszikus ruhatár alapdarabjaként ősztől tavaszig jól kihasználható Burberry vagy szövött mintás, visszafogottabb színvilágú sál, akár elegáns ballonkabáttal a hűvösebb reggeleken, akár magában a vállunkra terítve. A munkaidő utáni kötetlenebb programokra is gyorsan módosíthatunk a megjelenésünkön egy-egy ilyen kiegészítővel, akár csak a megkötés módjával is.

0de13c6d9988179d079adc28aebb92a6.jpg

6e78e25d667fa8b50d00c3e9118fa69c.jpg

8e0d730f90d26105a495b38f8823914c.jpg

Az irodában is használhatunk könnyű kendőket a megjelenésünk finomítására, érdemes azonban itt is a visszafogottabb színválasztásra és a harsány minták mellőzésére törekednünk. Remek kiegészítő lehet egy szép bross vagy sáldísz, amely segít megfelelő formában összefogni a kendőt.

44cdeecca95af18a1ccd22957e5f5203.jpg

 

Ha munkakörünk megengedi, és a stílusunkhoz is jól illik, természetesen választhatunk egyedi darabokat is, a forma hangsúlyosságát azonban azzal hagyjuk igazán érvényesülni, ha egyszínű darabot választunk a mintás helyett.

ad368e1a46298bb0810b0e22501c57d5.jpg

Az alkalmi ruházatnak is kitűnő kiegészítője lehet egy elegáns poncsó, vagy köpeny. Határozott fellépésű, "drámai típusú" hölgyeknek kifejezetten előnyös lehet egy éles kontraszttal megválasztott kifordítható, fregoli poncsó, melynek lágy esése a minőségi alapanyagot és az eleganciát hangsúlyozza.

4f0bc94cc12c87016c2ee4dbea01b568.jpg

27-escada-resort-17.jpg

 

Aki szereti a míves, különleges kidolgozású darabokat,  színházi vagy bármely hasonló esti programra indulva választhat a hímzéssel vagy rátéttel díszített köpenyek, poncsók közül is, de a bátrabbak természetesen a nappali viseletbe is beilleszthetik ezeket a különleges darabokat. Arra érdemes figyelni, hogy a ruha vonalvezetése ne szenvedjen csorbát a felöltő formájától. A bőségeket és a hosszakat szem előtt tartva a megfelelő arányok is megmaradnak a megjelenésünkben. Ez különösen az arányostól eltérő testalkatoknál lehet hangsúlyos.

 

8aad4fb568c861058ada7f6f1c8e539e.jpg

090eaa26452f96b868e6642409bd19c6.jpg

A kötetlenebb hétköznapi viseletben szinte végtelen variációval játszhatunk, stílusunknak megfelelően. A klasszikus vagy az időtlen darabokat kedvelők inkább a jól szabott poncsót viselik szívesebben, az alkotó típusú, természetközeli vagy romantikus alkat a kézi munkával készülő sálak, vállkendők szerelmese, a különleges megkötések variációival pedig még változatosabbá teheti megjelenését.

A legjobb az egészben, hogy ugyanaz a darab egészen más hatást kelt egy farmer-blúz összeállításban, vagy egy nőiesebb ruha-kötött harisnya parosításban. Ha éppen arra van szükségünk, ugyanazzal a rusztikus kötött vagy horgolt kendővel, amelyet máskor romantikus ruháinkhoz viselünk, egy egyszerűbb vonalvezetést is oldottabbá tehetünk.

 

4e10a276fee08cd04fa7c56c0d03223c.jpg

50be587f5db394fe934fbada700732ee.jpg

2a5cda5f4a16b6e3e5f89478d5087d62.jpg

a3418fdb9f96c254eef5b06333020251_1.jpg

2bdd09df694610c8e75afb76f1b992c2.jpg

39dccd6895627e1bd61c0ab1b80735e4.jpg

A kihasználhatóságot a viselés módjának variálhatósága megsokszorozza, keressük ezért az ilyen típusú darabokat, akár gombolható, feltűzhető, akár övvel viselhető, vagy csak a felhelyezés módjában változtatható fazonról van szó. A laza csősálak olykor kapucniként is jó szolgálatot tehetnek a hűvösebb napokon, de találunk eleve fejfedővel kombinált sálakat is a lazább öltözetek kiegészítésére.

 

22afef07c8732108ddefc0d22647215f.jpg

d7d7b4b48e6c24e21f6e76201364816b.jpg

59f59806bdeb16fe80ca668a2e2c9f77.jpg

d54a692fae7e869b7c6ad14da9b9b810.jpg

fad92c2a2f6a79240d6ae87c5d958890_1.jpg

8f7c63b27737361848556c512b59487e.jpg

Az ősz beálltával érdemes a férfiak figyelmét is felhívnunk a sálak remek kiegészítő szerepére, hiszen nem csak egészségüket védhetik vele, de a legegyszerűbb viseletet is feldobhatják, újjá varázsolhatják általa. Karácsonyi ajándéknak sem utolsó ötlet egy-egy különlegesebb darab, bármennyire is elcsépeltnek hangzik elsőre, érdemes felírni a listánkra.

5fc8f8f681771c91c01c1cb821f796a6.jpg

5ae1d41e33a185624cef358574b3f83e.jpg

d2aa45bd41dc9a6d29150376df95f31e.jpg

e06695ea33ba968fa9e750855f589164.jpg

728b3a17ece2ba611670e7bb6d3d27ae.jpg

798e41d40bc3ff1ca02b91867caed525.jpg

cefc0d8c74518632092c0bb57b03aa56.jpg

Látható tehát, hogy a kiegészítők eme szegmensében igen széles a paletta, bátran lehet ízlésünknek megfelelően válogatni belőle. Egyet azonban érdemes szem előtt tartani, de talán a tudatos öltözködés iránt érdeklődőknek ez már magától értetődő. Valódi szőrmében csak az lehet elegáns, akire a Teremtő megalkotta: az azt viselő állat. Mindenki máson már csak "second hand" darab, amihez ráadásul vér és szenvedés tapad, ha (be)látjuk, ha nem. Idézhetném azt is, amit a napokban a közösségi oldalon olvastam: "Szőrmét csak gyönyörű állatok és primitív emberek viselnek." Nekünk meg ott van a fake fur, azaz műszőrme, esetleg egy ilyen helyes kis róka-sál... ;)

4a321697ad0e4ec0f2f7998328bfee68.jpg

 

Óvjátok magatokat a hidegtől szebbnél szebb kendőkkel, sálakkal, a természetet pedig helyes választásokkal.

 

Szeretettel:

Tünde

 

Képek forrása: Pinterest