Trend és fenntarthatóság - nem feltétlenül ellentmondás!

avagy trendkövető és trendhasználó: két külön fogalom

A minap városunk bevásárlóközpontjában vettem részt egy divatrendezvényen, amely a  "Fashion reggeli" elnevezést kapta.

Tervező, stylist, fodrász, sminkes, újságíró, manager, trendszakértő és jelentősebb ruha-és ékszermárkák képviselői osztották meg véleményüket egy kötetlen hangulatú beszélgetés során az érdeklődőkkel, hogy mi a trend idén tavasszal, és úgy általában véve.

Elhangzott többek között az is, hogy a fogalom maga irányzatot jelent, de a szó hallatán ma már legtöbben a divattrendekre asszociálunk. A szakértőktől azt is megtudtuk, hogy manapság már nem egy irányvonal érvényesül egy adott szezonban, hanem tucatnyi trend közül választhat az, aki szeretné követni a divatot.

 Végre nem csak a gyorsan változó divatirányzatok jellemzőiről szólt egy előadás, hanem arról, hogy számunkra, önnön személyiségünk kifejezésének eszközeként hogyan hasznosìtható a divat és a trendek. Ez igazán nagy előrelépés, hiszen a hagyományos divatprogramok általában csak a vásárlásösztönzésről szólnak, azt sugallva, hogy ha mi is olyan elegánsak, sugárzóak és trendik szeretnénk lenni, mint az előadók vagy fellépők, akkor lehetőleg minél többet és minél gyorsabban költsünk az üzletekben, vagy a "csak itt, csak most" akciónak bedőlve rögtön ott, a helyszínen.

"A kevesebb: több" elvét hangsúlyozva a szakértők arra ösztönözték a hallgatóságot, hogy bátran válasszanak minőségi darabokat, még ha drágábbak is, mert nem csak eleganciájukkal, egyediségükkel, de tartósságukkal, értékállóságukkal és minőségükkel megszolgálják a befektetést. Még akkor is, ha ezt csak ritkán engedhetik meg maguknak.

Trendinek lenni mai értelemben még egyszerű divatkövetést jelent. Ugyanakkor azt gondolom, trendhasználónak lenni sokkal több ennél:  lehetőség arra, hogy tudatosan kiválasszuk egy hatalmas puzzle azon darabkáit, amelyek a személyiségünket alkotó összképhez illenek, kiteljesítve azt.

Mindezt tehetjük a fenntarthatóság elveit is követve, bízva abban, hogy az eljövendő szezonok trendjei egyre inkább az ökotudatosság irányába terelik a vásárló tömegeket.

Nem ellentmondás ez?

Közgazdasági értelemben valóban az, hiszen az üzleti érdek azt diktálja, hogy a fogyasztó minél többet és minél gyakrabban vásároljon, ugyanakkor aki hallott már a Maslow-féle piramisról, talán ismeri Caroll "CSR" piramisát is, ahol az etikai felelősség a gazdasági és jogi felelősség fölött áll.

 

Maslow-féle piramis

maslow_piramis_leanszotar_hu.jpg

 

 

caroll-piramis.jpg

Bízzunk abban, hogy a szíve mélyén minden értelmes ember többre vágyik: egy olyan  - nem csak gazdaságilag és jogilag, hanem környezeti hatások tekintetében is -  fenntartható értékszemléletre, ahol a fair trade és az öko kifejezés nem csak üres frázis, hanem a valódi fejlődés kulcsa. Gazdasági, etikai, és intellektuális szinten is.

Mindannyian részesei vagyunk a gazdasági rendszernek, ennek a nagy egésznek, a puzzle-nak, amely attól ad teljes képet, hogy mi választunk valamit a kupacból, és sikerül jó helyre tennünk az apró darabkákat. A lehetőség és egyben a felelősség a miénk is, éljünk hát vele!

“A pénz teremtése művészet.
A munka művészet.
A jó üzlet a művészetek művészete.”
(Andy Warhol)

 

 Andy Warhol: Puzzle Wheel (So Series)

warhol_puzzle.jpg

Képek forrása:

www.leanszotar.hu

www.prherald.hu

www.warholstore.com